2011. október 30., vasárnap

Lejárt a mandátum ….választanunk kellett…

Október 19-én,  15 órától újra a választásoké a főszerep. El kellett döntenünk, hogy ki is az az ember, aki a legjobban megfelelne, mint Diáktanács elnök. Ki az, akire nyugodt szivvel rábizzhatjuk a kis kuckónk és a benne minden héten összegyűlő fiatalokat? A döntés a mi kezünkben volt. Jelöltként indult a tavalyi elnök Gáspár Kincső-Noémi és vetélytársnak Ötvös Károly. Alelnök jelölt jócskán akadt, név szerint Kelemen Szende, Zimmerman Roland, Prezsmer Csaba és Fésüs Orsolya. Az elnöki cimet Gáspár Kincső nyerte el, az alelnökök pedig Zimmerman Roland és Kelemen Szende.

Évnyító gyűlés a Berde DT-ben

  Még ugyan vakációs hangulatban, de sikeresen megszervetük az idei gólyahetet és az azt követő gólyabált is .110 ifjú gólya vett részt a szórakoztató vetélkedőkön és örömmel láttuk,hogy bátran és elszántan vették az akadályokat.Nagy népszerűségnek örvendett a szervező csapat,olyannyira,hogy az új generáció megtöltötte Dt kuckonkat,így 30 as létszámmal kezdhetjük az idei tevékenységünket. Évnyító gyülésünkön szó esett rengeteg programról, amivel a Dt készül idén,felmértük diáktársaink és tanáraink igényeit és ezeket figyelembe véve programtervezetet készítettünk.Kiértékeltük a tavalyi évet és be avattuk az új tagokat.Nagy lendülettel és teljes erőbedobással neki vágtunk az évnek.:D

Az MTB Marathonon önkénteskedtünk!


2011.10.9.-én (Vasárnap) a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület újra megszervezte a már hagyományos hegyikerékpáros versenyét, a harmadik MTB Marathont. Az idei helyszín Sugásfürdő és környéke volt.       Diáktanácsunk néhány tagja örömmel vállalta el az önkénteskedést. Reggel 6 órától volt az eligazítás a Lábas ház előtt,majd onnan mindenki elfoglalta felügyelői helyet. Ha bármi probléma akadt a Berdések mindig ott voltak és segédkeztek, ha kellett, mindemellett a pályát is felügyelték.Az idő nem kedvezett nekünk. Téli táj várt minket a gerincen, hideg volt, de ennek ellenére energia dúsan, kíváncsisággal tele,vidáman és teljesen önkéntes szellemben vártuk a verseny kezdetét. Kemény próba volt tagjainknak,de boldogan láttam hogy meg tudunk bírkózni bármilyen akadállyal, mert: AKÁRMILYEN HIHETETLEN, BERDE DT VERHETETLEN!!!.
Köszönöm mindenkinek aki eljött és remélem, hogy a szervezők meg voltak elégedve munkánkal, és teljesíteni tudtuk mind azt, amit elvállaltunk.













2011. július 28., csütörtök

BERDE DT: Hadd szóljon!

A Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola 2011. május 19, 20-án tartotta a Sulinapokat. A Sulinapok alkalmával a sport, illetve tantárgy vetélkedők mellett, iskolánk diákjai kitölthettek egy jelentkezési űrlapot, mellyel a BerdeDT tagjainak jelezték szándékukat, miszerint szívesen segítenének az iskolarádió műsorainak szerkesztésében.


Összesen 17 jelentkezési lap érkezett be a BerdeDT kuckójába. Ezt követően szerveztük meg Uzonkafürdőn a válogatást június 28-30 között. Az eseményen részt vett a már említett 17 résztvevő, 7 szervező és Tordai Sarolta rádiós, mint meghívott előadó. A BerdeDT ez alkalomra készíttetett reklám anyagként fekete színű pólókat, melyek zöld színnel írt tagnévvel, a szervezet-, illetve támogatónk logójával lettek ellátva. A pólók viseletének célja: a jövőben alapítandó iskolarádió, de nemcsak, népszerűsítése.

Ugyanakkor a tábor végére kiválasztottuk a jelentkezők soraiból a 4 legtehetségesebb személyt, akik tagjai lehetnek kis csapatunknak. Ez a 4 személy fog segíteni az elkövetkezendőkben az iskolarádió beindítását megelőző tevékenységekben, ugyanakkor működése alatt szerkesztőként, technikusként, műsorvezetőként és bemondóként is kipróbálhatják magukat.

A rendezvény fő támogatója :


2011. június 14., kedd

Gyereknevetéstől zengett a város!!!

A Polgármesteri Hivatal, civil szervezetekkel és művelődési intézményekkel közösen nagyszabású Gyereknapi rendezvénnyel kedveskedett a kis lurkóknak. 
Városunk központjától a gyermekek Palotájáig mindent beleptek a színes, érdekes gyerekjátékokkal kedveskedő mosolygós önkéntesek. Kulturális programok, kézműveskedés, arcfestés, hagyományőrzés, sportrendezvények, előadások-koncertek, ugyanakkor a 2011-es Szent György Napok alkalmával oly nagy sikert arató szoborpark gyereknapi változata (ezúttal az Osonó Színházműhely és a Népművészeti drámásai rajzfilmfiguráknak, bohócnak, stb. öltöztek be)  várta az oda látogató gyerekeket.
Iskolánk Diáktanácsának tagjai  a Hiti  Önkéntesközpont (Háromszéki Ifjúsági Tanácsadóiroda) és a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub (SZIK) sátrában önkénteskedtek. A gyerekek elsajátíthatták a gyöngyfűzés, gipszfestés és nemezelés művészetét, emellett aszfaltrajzzal, arcfestéssel és kifestőssel is készültek Nekik az önkéntesek. Két DT tagunk is részt vett a lényegében főszervezőkként munkálkodó Imázs Iroda és Kulturális Szervező Iroda önkénteseinek csapatában. Ők ingyen lufit, csokit, illetve a fellépő és a különböző versenyeken díjazást elérő gyerekeknek osztogattak ajándékcsomagokat.
Összességében véve úgy érezzük: közösen sikerült minden idők legnagyobb  Gyereknapi rendezvényét megszerveznünk, s ennek köszönhetően rengeteg kisfiút és kislányt megörvendeztetnünk, akiktől ezért "fizetségként" nagy adag "köszönöm szépen"-t és őszinte mosolyokat kaptunk.


Gáspár Kincső BerdeDT elnök- Bencze Melinda BerdeDT tag

2011. május 29., vasárnap

Sulinapok 2011

2011. május 20-án zajlottak iskolánkban a  Sulinapok. Sok érdekes rendezvény, verseny volt amin részt lehetett venni. Ilyenek például:  bográcsverseny, logikai verseny, counter strike, legyél TE is milliomos, interdiszciplinális (román, fizika, zene, torna, marketing, idegen nyelv), közgazdasági verseny, tortadíszitő verseny, tanár-diák-, diák-diák foci, és még sorolhatnám őket. Amit fontosnak tartok az az, hogy megemlítsem a díjakat. Minden verseny első három helyezettje / helyezettjei szombaton buszos kiránduláson vehettek részt Alsórákosra. Ami elmondásaik szerint nagyon jó volt. Volt év tanára szavazás is, ami arról szólt, hogy ki az a tanár aki sokat tesz a diákokért, törődik velünk. Ezt a nemesi címet Bagoly Zoltán tanárúr érdemelte ki. Büszkék vagyunk rá. Megkérjük szépen, hogy a közeljövőben is kapcsolódjon be a diákok életébe.

Fésüs Orsolya- BerdeDT tag

Ifjúsági Napok 2011

2011. május 26-29-e között került megrendezésre az V. Ifjúsági Napok a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub szervezésében, Benedek mezőn. A versenyen 8 csapat vett részt 5 fős csoportokba rendeződve. 
A 10 szervező 1 havi munkáját élvezhették a fiatalok a hétvégén.
Az ifjúsági napok idén ünnepelte 5. születésnapját, tehát Jubileumi év volt, így nem maradhatott el a programból a születésnapi torta és a hatalmas party sem.
Említésre méltó a szervezők igyekezete, a jó hangulat, és a jól kigondolt és levezetett kreatív ötletek, feladatok  sorozata is.
Iskolánk Diáktanácsa is részt vett  a rendezvényen, kisebb-nagyobb nehézségekkel szembe szállva, 2 tagunk is küzdött a győzelemért, emellett még 4 BerdeDT-s tanulóval találkozhattunk ezen az eseményen, akik különböző ifjúsági szervezeteket képviseltek ( ILLISZ, SZIT, MIKÓ DT ), 2-en pedig a szervezői csapatot erősítették.
Humor show-val és viccmondó versennyel indult a hétvége, de nagy népszerűségnek örvendett a szappancsúszda, az akadálypálya, az interkulturális est, a táncház, és a számháború is.
A verseny 3. helyezettje a Málta Ifjúság csapata lett, második helyen végzett az ILLISZ  ( Illyefalvi ifjúsági szervezet ), és az első helyet újra a tavalyi győztes a SZIT ( Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács) vehette át. 
Egy időben szórakoztunk, ismerkedtünk, barátkoztunk, megtanultunk csapatban dolgozni, küzdeni, felelőséget vállalni, jót tenni, és  mindezt  úgy, hogy észre sem vettük. Úgy gondolom, hogy egy hasznos hétvégét töltöttünk el.




Gáspár Kincső- BerdeDT elnök