Az ÉN című iskolaújságunkban publikált cikk a 2010- ben általunk szervezett Gólyahétről:

" Beszámolómnak kissé fáradtan kezdtem neki. Ez a fáradtság viszont most jól eső érzéssel tölt el, hiszen nincs jobb, mint látni: befektetett munkánknak volt értelme, s maradéktalanul visszatérült. Az idéni kilencedikes diákok úgy gondolom, ráéreztek a gólyahét, illetve gólyabál lényegére. Már első nap megbizonyosodhattunk erről, mikor első feladatukat, a Hupikék Törpikéknek való beöltözést sikerült megoldaniuk, még hozzá nem is akárhogyan, hiszen kreativitásuknak és egyediségüknek semmi sem szabhatott határt. Ahogyan nyerni akarásuknak sem. Az ezt követő szünetben a törpeházak makettjeinek bemutatására került sor. Ezeket nem kis erőfeszítésünkbe tellett visszaadnunk az őket készítő osztályoknak. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az, hogy megkértünk Titeket, gólyákat, hagyjátok nálunk arra a napra. Viszont úgy érzem, nekem most nem az kellene legyen a feladatom, hogy felsorolva minden egyes programot, kezdve a karaoketől, a tojáskvízig, vagy a tárgyak gyújtögetéséig ( itt külön megszeretném köszönni az osztályoknak a szervezőség nevében a négy tábla Milka csokit… finomak voltak :P ) annak érdekében, hogy mindenkiben felidézzem a Gólyahét kellemes, és az esetleges kellemetlen emlékeit, hogy aztán mosolyogva, illetőleg gúnyos és vulgáris megjegyzések közepette újra átélhesse ezeket a pillanatokat. A dolgom az, hogy elnézést kérjek azoktól, akiket a Gólyahét “élete” ( utalok itt a hangos zenére, az egy- egy szünetbe kialakult káoszra ) zavarta munkájának végzésében, mert nem ez volt a szándékunk.

Emellett pedig még az is a dolgom, hogy megköszönjem az igazgatóság, s a tanári kar támogatását, a Gólyák részéről pedig Kincső szavaival élve a “pörgést, az aktivitást”, mindezeken felül pedig a TISZTELETET ( véleményen szerint ugyanis ennél fontosabb nincs ). Ezzel kapcsolatban viszont valami kikívánkozik belőlem. Egy kilencedikes diák eltűnt ruháiról van most szó, és igen, a táskák kikutatásának akciójáról is. Ne háborodj föl ismét, s ne dobálj a fejünkhöz nyomdafestéket nem tűrő szavakat, ahogy akkor is tettétek néhányan, hiszen mi is ugyanúgy érezhettünk akkor, mint Te: zavartak voltunk és frusztráltak. Nem áll most itt szándékomban gyanúsítgatni senkit, sem ítélkezni senki fölött, de úgy érzem, NEM volt vicces.

Egy valamit viszont halkan meg szeretnék “súgni” nektek. Amikor először kiabáltátok bele csendes iskolánk komor életébe csatakiáltásotokat, minket, szervezőket is magatokkal ragadtatok, ahol nem létezett már lehetőség sem megállni, sem visszafordulni. A jó hangulat érzése kölcsönös volt.

És, hogy kik is nyertek? Kiknek sikerült összegyűjteni a legtöbb pontot? Mondhatnám, hogy a 9. A-soknak, de ez nem volna teljesen igaz, bár összesitésben ők bizonyultak a legerősebbeknek. ( Megemlítendő, csak 10 ponttal maradtak le, a második helyezettek, a D-sek ). Úgy érzem viszont, ez inkább csak másodlagos szempont, amit mi sem bizonyít jobban, mint a minden osztálynak külön kijáró torta. Miről is beszélek? Gólyának lenni annyit tesz, mint végigjárni azt az utat, melynek végén „igazi Berdésekké” válhatunk. Úgy érzem Nektek, gólyáknak, mind sikerült második otthonotokká tenni az iskolát, úgy érzem ti is „igazi Berdésekké” lettetek. Gratulálunk!!! Mostmár csak az előttetek álló négy év tanulás és a sikeres érettségi vár Rátok. Sok sikert!

Bencze Melinda- BerdeDT tag "